Pályaorientáció a köznevelésben- szakmai anyag

2026.02.13

A pályaorientáció jelentősége napjainkban egyre inkább előtérbe kerül a köznevelésben, hiszen a huszonegyedik században a munkaerőpiac dinamikus változásai és a technológiai fejlődés folyamatosan új kihívások elé állítják a tanulókat. Manapság nem gyakori, hogy a gyerekek a szüleik foglalkozását viszik tovább. Egyre több olyan szakma, hivatás jelenik meg, amiről a mai fiatalok nagyszülei, de még a szülei sem hallottak gyerekkorukban. Gyorsan változó világunkban már az sem jellemző, hogy a diákok egyetlen szakmát választanak, amely életük végéig meghatározó lesz számukra. Az egész életen át tartó tanulás és az alkalmazkodóképesség kulcsfontosságú a munka világában.  

 Az iskolai oktatásnak nemcsak a tudás átadására kell fókuszálnia, hanem a diákok személyes és szakmai fejlődésének támogatására is. Az általános és középiskolás korosztályokban a pályaorientáció célja, hogy a tanulók már korán megismerkedjenek a különböző szakmákkal, és felismerjék saját érdeklődési köreiket, képességeiket. A 14-18 éves diákok esetében különösen fontos, hogy időben elkezdjék a pályaválasztási döntések előkészítését, hiszen ezen életszakaszban hozott döntéseik hosszú távon meghatározhatják karrierjüket és jövőbeli életüket. Az iskolákban megszervezett pályaorientációs programok és napok lehetőséget biztosítanak a diákoknak arra, hogy találkozzanak különböző szakmák képviselőivel, részt vegyenek interaktív workshopokon, és gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek. Ezek az események nemcsak a döntéshozatalt segítik, hanem motivációt is nyújtanak a tanulásban és az önfejlesztésben.

 A Pécsi Pedagógiai Oktatási Központ szakmai összefoglalója a téma áttekintését rendszerezését segíti. Olyan átlátható leírást nyújt a köznevelésben dolgozók számára, amely segíti az iskolában végzett pályaorientációs munka megértését, a folyamatok értelmezését, a rendelkezésre álló munkaeszközök megismerését. 

A kiadvány itt érhető el: 

https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/pok/Pecs/2025/Szakmai_anyag_palyaorientacio.pdf

Share
© 2021 TMPSZ Pályaválasztás
7100 Szekszárd, Augusz Imre u. 9-11. 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el