Nem vettek fel egyetemre? Így szerezhettek ingyen szakmát

2025.09.03

Sokan csalódásként élik meg, ha az érettségi után nem sikerül rögtön bekerülniük a felsőoktatásba. Pedig ez nem jelenti azt, hogy elúszott volna minden lehetőség: a szakképzésben rengeteg ajtó nyílhat meg előttetek. Nemcsak keresett szakmát sajátíthattok el, hanem akár pluszpontokat is gyűjthettek a következő egyetemi felvételire.

Ingyenes szakmaszerzés érettségi után

Ha már van érettségitek, lehetőségetek van ingyenesen szakmát tanulni. Az érettségire épülő, két-hároméves képzések során először egy rövid ágazati alapoktatás vár rátok, ahol megismerkedhettek az adott terület alapjaival. Ezt követi a szakirányú képzés, amelyben már a konkrét szakmát tanuljátok.

Mivel a közismereti tárgyakat korábban teljesítettétek, a hangsúly itt kizárólag a szakmai tudás elsajátításán van. Ez felgyorsítja a képzést és közvetlenül a szakmai vizsgára készít fel.

Fontos szabályok az ingyenességről:

  • Az első két szakma megszerzése ingyenes.
  • Az első szakmai vizsga befejezéséig, illetve a második szakma esetén legfeljebb három tanéven át biztosítja az állam a költségek átvállalását.
  • Csak azokban az intézményekben élhettek ezzel, amelyeket az állam tart fenn, vagy amelyek együttműködési megállapodást kötöttek vele.

Okleveles technikusképzés és pluszpontok a felvételin

Jó hír, hogy már érettségivel is lehetőségetek van okleveles technikusképzésbe jelentkezni, melynek képzési programját a technikumok és a felsőoktatási intézmények közösen alakítják ki.

Ha technikusi oklevelet szereztek, és annak szakirányában jelentkeztek egyetemre, a felvételi pontjaitok akár kizárólag a szakmai vizsgátok eredménye alapján is számíthatók. Ez az eredménytől függően akár 400 pontot is jelenthet. Emellett jogosultak lehettek további többletpontokra is, így a szakmai út valódi ugródeszka lehet a felsőoktatásba.

A technikumi képzés másik előnye, hogy az ott megszerzett tudás a későbbiekben kreditpontként is beszámítható a felsőoktatásban egyes intézményekben. Ez jellemzően 30 kreditnyi előnyt jelenthet, vagyis azt, hogy kevesebb tantárgyat kell majd teljesítenetek az egyetemen.

 2025/2026-os tanévre okleveles technikusképzést hirdető intézmények listáját itt lehet elérni

https://ikk.hu/p/okleveles-technikuskepzes

Egyéb előnyök: diákigazolvány és ösztöndíj

A szakmatanulás nemcsak a tudás miatt éri meg. Diákigazolványra is jogosultak lesztek, függetlenül attól, hogy tanulói vagy felnőttképzési jogviszonyban vesztek részt.

Emellett az első szakma megszerzésekor akár ösztöndíjat is kaphattok. Ez akkor jár, ha:

  • az első, a Szakmajegyzékben szereplő szakmátokat tanuljátok,
  • tanulói jogviszonyban álltok, és
  • a szakmai oktatásban ingyenesen vesztek részt.

Az ösztöndíj a szakirányú oktatás utolsó évfolyamának végéig biztosíthat anyagi támogatást, ami nagy segítség lehet a tanulmányok mellett.

Szakirányú oktatásban, tanulmányi átlag alapján ennyi ösztöndíjat kaphattok:

  • 2,00–2,99: 8 000 Ft
  • 3,00–3,99: 25 000 Ft
  • 4,00–4,49: 42 000 Ft
  • 4,50 fölött: 59 000 Ft
  • A szakképzés keretében fennálló tanulói jogviszonyból a megelőző tanévre vonatkozóan figyelembe vehető év végi minősítés hiányában: 16 000 Ft

Emellett pedig egyszeri pályakezdési juttatásra jogosultak lesztek, amikor leteszitek a szakmai vizsgát, melynek mértéke a szakmai vizsga eredményétől függ:

  • 2-es szakmai vizsga: 133 000 forint
  • 3-as szakmai vizsga: 184 000 forint
  • 4-es szakmai vizsga: 243 000 forint
  • 5-ös szakmai vizsga: 302 000 forint

Ezt a juttatást automatikusan kapjátok meg a sikeres szakmai vizsga után, amennyiben teljesítitek ugyanazokat a feltételeket, amelyek a tanulmányi ösztöndíjnál is érvényesek – külön igénylésre itt nincs szükség.

Forrás: eduline

© 2021 TMPSZ Pályaválasztás
7100 Szekszárd, Augusz Imre u. 9-11. 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el