Magyar ápolók napja - február 19.

Kossuth Zsuzsa születésnapja emlékére, A magyar ápolókat február 19-én ünnepeljük. Az országgyűlés megerősítette és hivatalosan is a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította ezt a napot, 2014. évi határozatával.
Magyarországon az ápolóképzés egyik legkiemelkedőbb alakja Kossuth Zsuzsanna (1817-1857), akinek nevét az országban több egészségügyi intézmény is viseli.
Ő volt hazánk első országos főápolónője, aki tevékenységét Florence Nightingale-nél (brit ápoló, 1907-ben becsületrendet kapott munkásságáért) előbb kezdte meg, már az 1848-as harcokban megszervezte a hadisebesültek ellátását.
Az ápolói hivatás hitvallását a következőkben fogalmazta meg: "Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a szenvedést, s enyhíteni azt".
A Magyarországi Betegápolók Országos Egyesülete 1906-ban alakult meg.
Ezen a napon ünnepélyes keretek között, kitüntetésekkel méltányolják a kiemelkedő teljesítményt nyújtó ápoló dolgozókat.
Magyarországon jelenleg igen nagy a külföldi munkavállalás ezen a szakterületen. Ezért az itthon dolgozó ápolókra többször annyi feladat hárul. Mindannyiunk érdeke lenne, hogy nagyobb megbecsülés, és megfelelő fizetés mellett végezhetnék áldozatos munkájukat.
Az ápoló magabiztos szaktudásával az orvos segítője, ápolási ellátást végezve pedig a beteg támasza. Kiváló kommunikációs készségével nem csak magyaráz, hanem tanít, és ha kell, hallgat, meghallgat. A jó ápoló egyaránt segít a betegnek és az orvosnak is, lépést tart a fejlődéssel, követi a szakmai kihívásokat. Bár az ápolás szép és felelősségteljes hivatás, fizikailag és pszichésen is megterhelő munka. Ápolónak lenni ma nem csak végzettséget jelent, hanem példamutatást, büszkeséget is.
Az emléknap alkalmat ad arra, hogy kifejezzük tiszteletünket mindazok iránt, akik hivatásukkal nap mint nap a betegek méltó ellátásáért dolgoznak.
Forrás: meszk; gportal

