Heurisztikák hálójában
A heurisztikák fogalma Daniel Kahneman és Amos Tversky által vált ismertté. A heurisztikák lényegének kiindulási pontja, hogy természetünkből és lehetőségeinkből adódóan sem vagyunk képesek a teljesen racionális döntéshozatalra. Miért? Mert szinte soha nem ismerjük az összes lehetséges információt. Egy-egy eseménynek számtalan kimenetele és következménye lehet. Ezen kívül kognitív erőforrásaink is végesek, nem tudunk mindent észben tartani, összehasonlítani, elemezni; de még ha képesek lennénk is rá, a valóságban legtöbb esetben akkor sincs idő mindent végig gondolni. Életünk bizonytalan helyzeteiben nem állunk neki matematikai eszközökkel valószínűséget, költség-nyereséget vagy bármi mást számolgatni; egyszerűsítésekre, gyorsabb, és kevésbé energiaigényes megoldásokra van szükségünk; és itt jönnek képbe a heurisztikák. A heurisztikák olyan szabályok, következtetések, elvek, érvelések, amelyek "elfogadhatóak", azaz általában igazak, de nem mindig. Gyorsak és viszonylag automatikusak, valószínűségeken alapulnak, érvényességük hétköznapi.
Három nagy típusuk van:
1) Reprezentativitáson alapuló
2) Hozzáférhetőségi
3) Rögzítés és igazítás/alkalmazkodási és lehorgonyzási
1) Reprezentativitáson alapuló heurisztikák
Ezeket általában akkor használjuk, ha valaki, vagy valami nagyobb osztályba tartozásának valószínűségét kell megbecsülni. Alap hibájuk abból adódhat, hogy az egyedi esetek, jobban reprezentálnak = "látványosabbak", mint a tényszerű adatok. Ráadásnak hajlamosabbak vagyunk az olyan információkra figyelni, melyek egyeznek korábbi meggyőződéseinkkel, tudásunkkal és elhanyagolni azokat, amelyek szembe mennek velük. Ide sorolható a "szerencsejátékosok tévedése" is, melynek jó példája, a fej vagy írás játék is, melyben sok fej dobás után hajlamosak vagyunk arra számítani, hogy a következő dobás már írás lesz (vagy fordítva). Egy írás-fej-írás-írás-fej sorozat jobban megfelel a többségünk által elképzelt "véletlennek", mintha ötször egymás után csak egyik vagy csak másik oldalt dobnánk ki. Mintha legalábbis a véletlen tudná hogyan kell kinéznie és lenne rá jó minta.
Ahogyan a neve is árulkodik, a valószínűség eldöntésének alapja ebben az esetben a hozzáférhetőség, az, hogy milyen gyorsan tudunk az emlékezetünkből felidézni a kérdéses dologgal kapcsolatos információkat. Például amikor
az a kérdés, hogy az emberek miben halnak meg inkább, autóbalesetben, vagy
gyomorrákban, akkor a többség azt válaszolja, hogy autóbalesetben, mert
az könnyebb elképzelni, és a médiában több ilyet mutatnak, így hamarabb eszünkbe jut. A valós számok, halálozási adatok azonban megcáfolják ezt.
3) Rögzítés és igazítás
Rögzítés és igazítás hiba olyankor történik, mikor a figyelmünk leragad egy kezdeti értéknél, állapotnál, és a végső döntésünket is ez alapján hozzuk meg, már kevéssé figyelve a közben kapott, akár fontosabb információkra. Az emberek nagy százaléka például, ha gyorsan kell mondjon egy végösszeget, a 8x7x6x.....2x1 szorzási sorozatnál magasabb számokat tippel, mintha a szorzási sor így kezdődne: 1x2x3x....7x8. Figyelmünket elviszik a sor elején lévő számok, így azok értékéhez viszonyítva tippelünk a végeredményre.
Mi a tanulság? Hogy információfeldolgozó rendszerünk számára a bizonytalanság nem természetes állapot. Hogy pótoljuk a hiányokat, csökkentsük a bizonytalanságokat sok esetben valószínűségek alapján döntünk. Az általunk megadott valószínűség azonban sok esetben illúzió, mivel, bár nem szándékosan, de torzítva látjuk azokat, befolyásolják tapasztalataink, emlékeink, elvárásaink. Ebből a szempontból valószínűségi döntésként emlegetni ezeket csalókának tűnhet, így ha úgy tetszik, tekinthetünk rájuk egyfajta intuitív (megérzésre hagyatkozó) gondolkodásként is, melybe természeténél fogva típusos, tipikus hibák csúszhatnak. Ha ismerjük ezt a folyamatot, lesznek helyzetek, amikor biztosabbra mehetünk döntésinknél, vagy egyenesen kiléphetünk a heurisztikák hálójából, teljesen megszabadulni tőlük azonban sosem fogunk tudni, hiszen figyelmünk, feldolgozó kapacitásunk véges, így egyszerűsítésekre mindig szükségünk lesz, ez viszont már egy másik történet.
Ha felkeltette az érdeklődésedet a téma és szeretnél jobban utánanézni, az alapokhoz nézd meg mi az a Bayes-tétel, és keress rá Herbert Simon munkásságára, magukról a heurisztikákról eredetiben pedig Daniel Kahneman és Amos Tversky (1972, 1973) írásaiban olvashatsz.